Simkó Kata vagyok. Rólam most csak annyit, hogy gyerekkorom óta vonzottak a régi fényképek és a fotózás. Mindig érdekelt, hogy ki van a képen, és ki áll mellette, és annak hogy hívták az anyukáját. Ebből lett később a családfa kutatás. Kevés pénzzel, kevés ráfordított idővel, inkább időszakonként keresek.
Az interneten nagyon sok adatot találhat az, aki családfa kutatásra adja a fejét. Utána jöhet a levéltárba járás, az anyakönyvi hivatalokkal való levelezés, egyházi könyvekben való kutatás, szerencsésebbeknek esetleg egy ezzel foglalkozó cég megbízása. Megtudhatjuk, hogy melyik ősünk mikor és hol született, házasodott és halt meg. Ha nagyon szerencsések vagyunk hozzájutunk a fotójához, kivételesen mázlisták egy ősről készült festményhez, netán kutyabőrhöz. :) De hol vannak a történetek? Nem történelmi elbeszélésekre gondolok most, hanem egyszerű emberek egyszerű történeteire.
Ennek a blognak az ötlete először akkor fogalmazódott meg bennem, mikor családfa kutatás közben ajándékba kaptam egy történetet egy ismeretlen hölgytől, családom egy réges-régen élt tagjáról. Sokáig dédelgettem az ötletemet, és amikor egy látogatáskor egy nénire nézve eszembe jutott, hogy az én nagymamám is mindig a vállán hagyta a kendőjét és a fején a kalapját, amikor a barátnőihez ment, és nem maradt sokáig, akkor megint eszembe jutott az ötletem, és az hogy fontos lenne ezeket az apró dolgokat is megőrizni és rögzíteni.
Ebben a blogban családi történeteket szeretnék közzétenni, már amennyiben lesz valaki aki megtisztel azzal, hogy leírja a sajátját és elküldi nekem. A történet lehet bármilyen, szólhat bárkiről, akár csak pár sorban, ha szeretnétek megemlékezni valakiről, de szeretném kérni, hogy mindenképpen pozitív csengése legyen. Vádaskodó, gyűlölködő történeteket nem teszek közzé! Aki ír, próbáljon minél több névre, személyre, évszámra visszaemlékezni, ez fontos lehet azoknak akik majd később olvassák az általa leírtakat. Szerepelhet benne bármelyik családtag, sőt a nagypapa régi katonatársa, a nagymama barátnője, vagy a szomszéd. A lényeg, hogy örömet szerezzünk majd annak aki rátalál, hogy: „Jé ez tényleg az én egyik ősöm, rokonom, és nahát ő is 6 kanál cukorral itta a kávét, mint én…” esetleg „Hűha nem is tudtam, hogy a nénikém/bácsikám is színész/könyvelő/hentes akart lenni, ezt soha nem mesélte senki!” Fontosak az apróságok is, említsék meg nyugodtan, hogy a pék, aki az utcában lakott, és mindig azt a nótát énekelte, hogy „Nyitva van a százados úr ablaka”. Remélem érthető mit szeretnék! :)
A címkékben a vezetéknevek és a helyiségnevek lesznek feltüntetve, megkönnyítendő a keresést. Aki nagyon lelkes és van megfelelő anyaga, küldhet fotót is. És nem azért kell elküldeni nekem e-mailben, mert szerkeszteni szeretném mielőtt felkerül a netre, hanem mert egyenlőre nincs semmiféle gyakorlatom a weboldal szerkesztésben (ha valaki erre vállalkozna nyugodtan keressen meg!), és ez a „blog-os” megoldás számomra jelenleg a legmegfelelőbb. Azt hiszem mindent elmondtam, már csak az első történet van hátra!
Az én történetem
Apai dédnagyanyámat Dobrovodszky Máriának hívták. Nagyon kevés adatom volt róla, és mindenfelé igyekeztem keresgélni, mikor eszembe jutott, hogy az egyik közösségi oldalon is megnézem, van-e még valaki ilyen vezetéknévvel. Négy ilyen nevű illetőt találtam, és mivel úgy gondoltam, hogy ők egy család, egy rövid levélben megkerestem őket. A családfő nagyon kedvesen válaszolt és a feleségéhez irányított, mert náluk a hölgy foglalkozik ezzel a témával. Kiderült, hogy a hölgy édesanyja abból a faluból származott ahonnan a dédnagymamám édesapja, Dobrovodszky Lázár. És még emlékezett rá kislány korából! Megajándékozott engem, minket egy történettel. Háború volt, kevés volt a férfi, és az üknagyapám, bár már idős volt, elment segíteni aratni. Munka közben rosszul lett és egy szekéren vitték be a faluba, de sajnos meghalt. Ennyi. Nem sok, és mégis! Családunk múltjának egy kicsi, eddig ismeretlen darabja. Köszönöm szépen!
